A TERVEZÉSÉTŐL:
Elsőre talán könnyűnek tűnik egy szórólap tervezése, igazából
viszont komoly tipográfiai tudás és emberismeret (ügyfélszokások,
ügyfélreakciók ismerete) szükséges hozzá! A szórólap minta
elkészítésekor mi mindezt figyelembe vesszük, de most Önnek
is eláruljuk, hogy eddigi, vagy jövőbeni szórólapjait ellenőrizni
tudja.
Feltüntessük-e a logót a szórólapon?:
„Amíg nem „PepsiKóla” addig ne erőltesse!”
Értékes felületet vesz el a szórólapból. Ráadásul egy logo elhelyezésének
is szabályai vannak. Az egyik, hogy nem szabad hozzá közel helyezni
bizonyos objektumokat. Ettől csak még több hely fogy és az Ön
hiúságán kívül senkit sem tesz boldoggá.
A szórólaptól nem azt az eredményt várja, hogy a cégét adja
el, hanem a termékét, szolgáltatását. A logó, a cím és elérhetőségek
nyugodtan a háttérbe szorulhatnak egy kicsit, hiszen a már felcsigázott
vásárló úgyis megtalálja, hogy felvehesse a kapcsolatot Önnel.
Regény vagy átlátható szöveges tartalom?:
Ha valamire igaz, akkor egy szórólapra teljesen: a kevesebb
több! Mivel első ránézésre meg kell ragadni a figyelmet, nehogy
a kukában végezze a drága nyomtatvány, nem szerencsés sok információval
leterhelni a szemlélőt. Fontos, hogy érdekesnek lássanak, de
minden szolgáltatást nem kell felvonultatni, mert már nem lesz
türelme az olvasónak végignézni mivel is foglalkozunk.
A legfontosabb szöveges tartalom a fejléc, ami figyelemfelkeltő
hatású és értékessé válik tőle a szórólap.
Hogyan lehetünk informatívak?:
Ha felkeltettük a figyelmet, már a többi információ is érdekes
lesz. Figyeljünk arra, hogy a szöveg elrendezése átlátható legyen.
Nem regényt írunk, nincs szükség folyó írásra. Elég átláthatóan
pontokba szedni a fontosnak szánt üzenetet.
A NYOMDAI GYÁRTÁSTÓL:
Egy szórólap ára több tényezőtől függ: a példányszámtól, papírtól
és a használt színektől. Ezek a paraméterek külön-külön alakíthatók,
így az árak lehetnek olcsóak, vagy ez egekbe is szökhetnek.
Már a Grafikai terv azaz a szórólap készítés alkalmával érdemes
számolni ezekkel.
A színek száma:
Egy szórólap színeinek a száma is jelentős árbefolyásoló tényező.
Egy szín használata a legolcsóbb. Itt nem csak a feketére, hanem
bármely színre gondolhatunk. Színes szóróanyagot négy szín használatával
érik el a nyomdák. Ez talán a legelterjedtebb a piacon. Különleges
esetekben a négy színen kívül további különleges színek is használhatóak.
Ilyenek pl. a márkához tartozó pantonszínek (t-online-magenta,
Agip sárga...), vagy akár a króm arany használata.
A példányszám meghatározása:
A szórólap nyomdai előállításának költsége elsősorban a példányszámtól
függ. Minél kevesebb szórólapra van szüksége, annál drágább
lesz egy szórólap darab ára. Ez azért van, mert bizonyos nyomdai
műveleteket mindenképpen el kell végezni akár száz, akár több
tízezer példányszámú szórólapról is legyen szó. Ezért érdemes
többféle példányszámra is ajánlatot kérni, így tisztán kivehető,
mi éri meg jobban, esetleg érdemes-e többet nyomtatni.
A szórólap papírjának vastagsága és anyaga:
A papír vastagsága az időtállóságát, igényességének megítélését
befolyásolja. Minél vastagabb a papír (grammban állapítják meg),
annál kevésbé gyűrődik, és tapintása is kellemesebb, meggyőzőbb.
Ezeket a tulajdonságokat tovább növelik az úgynevezett nemesítések
mint pl a lakkozás a formalak vagy a fóliázás, bár ezek az árat
is jelentősen növelik.
A szórólap alakja és nemesítése
Ha érdekesebbé szeretné tenni piaci kitekintését használjon
hajtásokat, extra vágási formákat. Ehhez Stanc műhely szükséges
mely alkalmas a szórólapon tetszőleges alakú vágásokra és bizonyos
papírvastagság felett a hajtásoknál történő kikönnyítésre. Itt
oldható meg a domború vagy vésett nyomás illetve a leválasztható
részeket is a Stanc műhelyekben perforálják.
Nos, ezek a műveletek jelentősen emelik a szórólap gyártási
költségét ezért alacsony példányszámnál kifejezetten gazdaságtalan.